A filmművészet történetében nem ritka, hogy egy-egy klasszikus történetet több rendező, stáb vagy éppen évtized is megfilmesít. Ennek számos oka lehet: a forrásanyag népszerűsége, a rendező személyes elkötelezettsége az adott mű iránt, vagy akár a technológiai fejlődés is indokolhatja a többszöri feldolgozást. Ebben a cikkben olyan ismert filmek változatait mutatjuk be, amelyek különböző időszakokban, eltérő megközelítésben kerültek a mozivászonra.
A Macbeth különböző adaptációi
A Shakespeare-drámák közül talán a Macbeth az, amely a leggyakrabban került megfilmesítésre. Az első némafilmes adaptáció még 1908-ban készült, de azóta is számos rendező próbálkozott a véres hatalmát megszerző skót nemes történetének feldolgozásával.
Az 1940-es években Orson Welles rendezésében készült egy sötét hangulatú, expresszionista stílusú Macbeth-film, amely a dráma misztikus, sötét oldalát domborította ki. Welles maga játszotta a főszerepet, és a film a shakespeare-i szöveg hű adaptációjára törekedett. Ezzel szemben a Roman Polanski által 1971-ben rendezett változat sokkal véresebb és naturalistább megközelítést alkalmazott. Polanski a pszichológiai dráma helyett inkább a brutalitásra, a gyilkosságok sokkoló ábrázolására helyezte a hangsúlyt.
Az 1980-as években Trevor Nunn rendezett egy televíziós Macbeth-adaptációt, amely a szereplők belső vívódásaira, a hatalom megszerzésének lélektani folyamataira koncentrált. Nunn értelmezésében Macbeth nem egyszerűen egy hatalomvágyó zsarnok, hanem egy olyan ember, aki tragikus körülmények áldozata lesz. A film a dráma költői szépségét is igyekezett megragadni.
A 2015-ös Justin Kurzel-féle Macbeth-változat pedig szinte dokumentarista stílusban, rendkívül vizuális eszközökkel ábrázolta a történetet. Itt Macbeth egy megtört, traumatizált veteránként jelenik meg, aki a háború borzalmai után próbál boldogulni a békeidőben. A film a hatalomért vívott küzdelmet a lelki sérülések, a gyász és a megrendülés kontextusába helyezte.
Több Jégkorszak is volt már
Az animációs filmek között is találunk olyan példákat, ahol egy-egy sikeres sorozat újabb és újabb folytatásokkal bővült az évek során. Ilyen a Blue Sky Studios Jégkorszak-franchise-a is, amely eddig öt nagyjátékfilmet és számos rövidfilmet számlál.
Az első Jégkorszak-film 2002-ben jelent meg, és a pleisztocén kor végének egy elképzelt történetét meséli el. A film középpontjában három állat, egy mammut, egy szaigagím és egy embriós vadász áll, akik egy elveszett gyermeket próbálnak hazajuttatni a törzsükhöz. A történet könnyed hangvétele, vicces mellékszereplői és látványos animációja komoly sikert aratott, így rövidesen megszülettek a folytatások is.
A 2006-os Jégkorszak 2. – Az olvadás kora már jóval ambiciózusabb volt: nemcsak a szereplők és a cselekmény bővült, de a film vizuális világa is sokkal kidolgozottabb lett. Az ezt követő Jégkorszak 3. – A dínók hajnala (2009) tovább fokozta a sorozat léptékét: a szereplőgárda gyarapodott, a történet komplexebbé vált, a számítógépes animáció pedig egyre fotorealisztikusabbá.
A 2012-es Jégkorszak 4. – Vándorúton pedig már azt is megmutatta, hogy a franchise képes a karakterek és a cselekmény terén is megújulni. Az addigi szereplők mellett új, izgalmas figurák jelentek meg, akik új irányba terelték a történetet. Végül a 2016-os Jégkorszak: Collision Course zárta le (legaláis egyelőre) a mammutok, szaigák és ember-közti kalandokat.
Bár a Jégkorszak-filmek alapvetően családi szórakozást céloznak meg, a sorozat mégis képes volt folyamatosan megújulni, új ötletekkel, szereplőkkel és történetszálakkal bővülni. Miközben a korábbi filmek világát és hangulatát megőrizték, mindig sikerült valami újat is hozzáadniuk, így a franchise végig meg tudta őrizni a nézők érdeklődését.
A Csillagok háborúja változatai
George Lucas kultikus sci-fi eposza, a Csillagok háborúja szintén számtalan átdolgozáson, kiegészítésen ment keresztül az évtizedek során. Az eredeti trilógia – Egy új remény (1977), A birodalom visszavág (1980) és a Jedi visszatér (1983) – már önmagában is legendássá vált, de Lucas a 90-es évektől kezdve folyamatosan bővítette, módosította, újravágta a filmes univerzumot.
Az 1997-es különleges kiadásokban Lucas apróbb változtatásokat hajtott végre: módosított egyes jeleneteket, kiegészített néhány effekteket és jelenetet. Ezek a "javított" változatok azonban sok rajongót irritáltak, akik szerint az eredeti filmek varázsa veszett el a módosításokkal.
Még nagyobb port kavart, amikor Lucas 1999 és 2005 között elkészítette a trilógia előzményfilmjeit (Baljós árnyak, A klónok támadása, A Sith-ek bosszúja). Bár ezek a filmek megmutatták a galaktikus birodalom kialakulásának előzményeit, sokan kritizálták a túlbonyolított cselekményt, a gyenge színészi alakításokat és a CGI-effektek túlzott alkalmazását.
Az utóbbi években pedig a Disney felvásárlása után ismét új fejezetek születtek a Csillagok háborúja világában. A 2015-ös A Jedi visszatér után a folytatás-trilógia (Az ébredő Erő, Az utolsó Jedik, A Skywalker kora) újabb szereplőkkel, történetszálakkal bővítette a galaktikus eposzt. Sőt, a Disney a filmek mellett számos spin-off-sorozatot és filmeket is készített (Zsivány Egyes, The Mandalorian), hogy még jobban kiaknázzák a franchise adta lehetőségeket.
Bár a Csillagok háborúja rajongói nem mindig fogadták lelkesedéssel Lucas vagy a Disney döntéseit, a franchise folyamatos megújulása, a történet, a szereplők és a vizuális világ bővítése mégis hozzájárult ahhoz, hogy a Csillagok háborúja több évtizeddel a debütálása után is töretlen népszerűségnek örvend.
Drakula gróf a vásznon
Bram Stoker Drakula című regényének filmadaptációi szintén jó példái annak, hogyan születhetnek különböző megközelítésű változatok ugyanazon forrásanyagból. Az első némafilmes Drakula-adaptáció még 1922-ben készült Németországban, Nosferatu, egy szimfónia a rémületről címmel. Ezt a filmet ugyan Stoker özvegye betiltatta, de a rendező, F.W. Murnau expresszionista stílusa és a film hangulatvilága mégis meghatározó hatással volt a későbbi Drakula-filmekre.
1931-ben készült el az első hangosfilm-változat, a Bela Lugosi főszereplésével forgatott Drakula. Ez a film lett az, amely a leghíresebb és leginkább kanonikus Drakula-ábrázolást teremtette meg: Lugosi szexi, egyben ijesztő, arisztokratikus vámpírja máig meghatározza a karakter ikonikus képét.
Az 1950-es években a Hammer Film Productions cég vette át a Drakula-franchise-t, és Christopher Lee emlékezetes alakításával új lendületet adott a vámpírtörténeteknek. A Hammer-féle Drakula-filmek sokkal véresebben, szexuálisabban és gótikusabban mutatták be a karaktert, mint az 1931-es változat.
Az 1970-es évektől kezdve aztán egyre több kísérlet történt arra, hogy a Drakula-mítoszt újraértelmezzék a filmvásznon. Frank Langella 1979-es Drakula-alakítása például sokkal érzékibb és szofisztikáltabb volt, mint Lugosi klasszikus figurája. Francis Ford Coppola 1992-es, Bram Stoker's Drakula című filmje pedig a regény hangulatát és misztikáját igyekezett megragadni.
Napjainkban is készülnek újabb Drakula-adaptációk, mint például a 2020-as Dracula sorozat, amely a történetet a modern korba helyezi. Mindez jól mutatja, hogy Bram Stoker vámpírja mennyire képlékeny és sokoldalú karakter, aki újra és újra megihletni képes a filmrendezőket.
